A makrofágok hatékonyan eliminálják az elhaló neutrofil granulocitákat, megelőzve ezzel különböző gyulladásos folyamatok kialakulását. Sok ismeretünk van arról, hogy milyen módon fagocitálják az apoptotikus és nekrotikus sejteket külön-külön; azonban kevéssé ismert, hogy hogyan viselkednek akkor, amikor a különböző módon elhaló sejtek egyszerre vannak jelen a környezetükben. Ez szöveti kötelékben gyakran előfordulhat; ezért munkánk célja, hogy egér modellben vizsgáljuk a makrofágok fagocitáló képességét olyankor, amikor egyszerre kell megbirkózniuk apoptotikus és nekrotikus sejtekkel.
Munkánk során csontvelőből ex vivo differenciáltatott makrofágokat, valamint peritoneális makrofágokat vizsgáltunk. Apoptotikus sejtekként csontvelőből nyert neutrofil granulocitákat alkalmaztunk, melyek az izolálás után mintegy 24 órával spontán módon elhalnak. Vizsgálatainkhoz továbbá három különböző nekrózis modellt állítottunk be. Az első a szérum megvonás hatására lejátszódó spontán nekrotikus folyamat, a második hőkezeléssel kiváltott nekrózis volt. A harmadik a nekroptózis, mely egy kaszpázok specifikus gátlásával kiváltható programozott nekrózis. Kísérleteink során jellemeztük az egér neutrofil granulociták elhalási folyamatait, különös tekintettel a nekroptotikus formára, amelyet ennél a sejttípusnál eddig még nem közöltek le az irodalomban. Eredményeink szerint a legnagyobb hatékonysággal a spontán nekrotikus sejtek felvétele történik meg, ezt követi a nekroptotikus és a hővel indukált sejtek fagocitózisa, míg az apoptotikus sejtek felvétele volt a legkevésbé hatékony. Az eltérő módon elhalt sejtek együttes alkalmazásakor azt tapasztaltuk, hogy azok nincsenek hatással egymás felvételére. A koinkubációs mérések során termelődő gyulladásos citokinek (IL-6, IL-12, Il-1?, TNF-alpha) mennyiségét az egyszubsztrátos mérésekkel összehasonlítva jellemezzük a makrofágok viselkedését. Munkánk jelentősége, hogy ezen folyamatok vizsgálata hozzájárulhat különböző gyulladásos, autoimmun, és neurodegeneratív folyamatok jobb megértéséhez.