A humán T-limfociták ionáramai és ezen belül a Kv1.3 K+ áramok kritikus fontossággal bírnak az immunválasz létrejötte szempontjából. A sejtek nyugalmi helyzetben is kifejezik ezt az ioncsatornát, de stimulus (pl.: immunreakció) hatására a csatornaexpresszió többszörösére fokozódik. Az elektrofiziológiai és sejtbiológiai kísérletekben stimulációhoz nem patogéneket, hanem általában egy adott szignálútvonalon ható anyagot használunk fel. Vizsgálatainkban arra voltunk kíváncsiak, hogy a szignál minőségétől (pl. PKC útvonal, Ras/Rac útvonal, Ca2+ koncentráció változás) függ-e a sejteken a Kv1.3 expresszió.
A vizsgálatokhoz humán perifériás vér limfocitákat használtunk fel. A sejtek osztódását CFSE (carboxifluoreszcein szukcinimidil észter) hígítási esszével áramlási citométeren követtük. A sejteket mitogén lektinnel (fitohemagglutinin: PHA); diacilglicerol analóggal (forbol 12-mirisztát 13-acetát: PMA) és Ca2+-ionofór kombinációjával (ionomicin); továbbá TCR-CD3 komplexen keresztül ható antitestekkel (anti-CD3 magában; anti-CD3+ anti-CD28 együtt) stimuláltuk. Ezt követően az 5. napon áramlási citométerrel megmértük a sejtosztódás mértékét és a sejtek felépítésének változását, majd teljes-sejt patch-clamp technikával a T-sejtek membránján átfolyó Kv1.3 ionáramokat.
Áramlási citométeren vizsgálva a PHA-val kezelt sejtek osztódtak, sejtméretük a kontroll 1,6 -1,9x-esére nőtt meg, komplexitásuk szintén szignifikánsan megnőtt. Az egy sejten mérhető maximális ionáram patch-clamp technikával mérve +50 mV depolarizációnál 1 nA-tól 4 nA-ig terjedt, ami a kontrollokon mért 200 - 600 pA-es áram sokszorosa. Az anti-CD3, valamint az anti-CD3+anti-CD28 kezelés kifejezettebb osztódást okozott, de ionáramokat itt csak a 800 pA - 2 nA nagyságrendben mértünk. A PMA+ionomycin kezelésekkor a sejtek szintén stimulálódtak, ekkor a mért áram 700 pA - 1,6 nA volt. Konklúzióként levonható, hogy a humán T-sejteken a Kv1.3 expresszió szempontjából a PHA kezelés bizonyult a leghatásosabbnak.