A diabetes mellitus napjaink egyik legjelentősebb népegészségügyi problémája, mely nagy terhet ró az egészségügyi költségvetésre. Magyarországon a becslések szerint a diagnosztizált 2-es típusú diabetes előfordulása 5 százalék körül mozog, de a rejtett morbiditási vizsgálatból származó adatokkal kiegészítve ez 7,8 százalékra tehető. Egy célzott vizsgálatot végeztünk a Háziorvosi Morbiditási Adatgyűjtés Programban (HMAP) részvevő 11 megye háziorvosi praxisába tartozó 35 éves és annál idősebb lakosság körében. Célunk a demográfiai, szociális-gazdasági és biológiai tényezők szerepének vizsgálata a 2-es típusú diabetes progressziójában. Az adatokat az Intercooled STATA 9.2 statisztikai programmal dolgoztuk fel. A vizsgálatban 648 férfi és 685 nő vett részt, akiknél a korcsoportos eloszlás a következőképpen alakult: 2,92% 35-45 év közötti, 13,87% 45-55év közötti, 29,16% 55-65 év közötti, 54,05 % 65 év feletti. A kimeneteli változónk a hemoglobin A1c (HbA1c) volt, mely a vércukorszint hosszú távú monitorozására alkalmas indikátor. A jól gondozott beteg HbA1c szintje 6.5% alatt marad. A vizsgált populáció 27,51%-a (367 fő) rendelkezett jól beállított hemoglobin A1c értékkel, míg 72,49%-nak (967 fő) nem volt megfelelő értéke. Expozícióink demográfiai tényezői közül a nemek között szignifikáns eltérést találtunk, melynek esélyhányadosa (EH) 3,49 (95% megbízhatósági tartomány (MT):1,74-6,98). Szociális- gazdasági tényezők közül az iskolai végzettség (EH:0,85; 95% MT:0,73-0,99), biológiai tényezői közül pedig a családi anamnézis (EH:1,76; 95% MT:1,1-2,82) és a HDL (EH:0,34; 95% MT: 0,16-0,76) mutattak szignifikáns összefüggést. Ma Magyarországon a 2-es típusú diabetes mellitus gondozása alapvetően rossz. Az ellátás során a megfelelően beállított HbA1c célérték elérése nemcsak demográfiai és szociális-gazdasági tényezőktől függ, hanem nagy szerepe van az egyéni egészségmagatartásnak, illetve a naprakész információval rendelkező orvos gondozói tevékenységének is.