A heveny myeloid leukémiáról szerzett tapasztalataink a 2007-2014 között kezelt betegeink kapcsán

A heveny myeloid leukémia (AML) csontvelői infiltrációval (20% feletti blast-arány), leukaemiás vérképpel járó klonális betegség. Az AML-ben szenvedő fiatal felnőttek (60 év alatt) 2/3-a, az idősek mintegy 90%-a jelenleg is a betegség következtében hal meg. 2007 és 2013 között a DEOEC Hematológia Tanszékén összesen 173 nem-promyelocytás AML-es beteg kezelésére került sor. A betegeket a European LeukemiaNet (ELN) klasszifikációja alapján osztályoztuk jó, intermedier I-II és rossz prognosztikai csoportokba. Vizsgáltuk az életkor, a de novo vagy secunder betegség, a prognosztikai csoport, a választott kezelés és a betegség lefolyása (remisszió elérése, tartós túlélés) közötti összefüggést.
Vizsgálati csoportunkat 72 fiatal és 101 idős beteg alkotta. A fiataloknál a de novo, az időseknél a secunder betegség volt gyakoribb. A fiatal, de novo AML-es betegeink 20%-a, az idősek mindössze 2%-a volt jó prognózisú az ELN osztályozás alapján. A fiatal betegek főként (86%) kuratív célú kezelésben részesültek, míg az idős betegeknél leggyakrabban csak palliatív terápiára volt lehetőség.
A fiatal betegek tartós (öt éves) túlélése 25%, az időseké 2% volt. A túlélést a prognosztikai tényezők jelentősen befolyásolták: a fiatal, jó prognózisú betegek túlélése az 50%-ot is elérte. Fiataloknál az emelt dózisú indukciós kezelés (3+7 indukciós protokoll 90mg/m2 daunoblastinnal) jobb túlélést eredményezett a kisebb dózisban alkalmazott daunoblastinhoz képest, ugyanakkor a kezeléssel összefüggő halálozás a nagyobb dózis mellett nem emelkedett. A remisszió kialakulásának gyorsasága és mélysége jelentősen befolyásolta a betegség lefolyását. Eredményeink alapján a kedvező prognózisú és jó biológiai állapotú, kis számú idős betegnél kuratív dózisú kemoterápia előnyös lehet.
Betegeinknél hagyományos és biológiai prognosztikai tényezők alkalmazása eltérő prognózisú és eltérő kezelést igénylő csoportok felismerését eredményezte. A betegek túlélésének a javulása a megfelelően intenzív kemoterápiától, az újabb gyógyszerek (pl. FLT3 inhibítorok) alkalmazásától, a korszerű szupportív kezeléstől és a transzplantációs lehetőségek kiterjesztésétől várható.