Bevezetés
A humerus proximalis végének törései ma is nagy kihívást jelentenek a traumatológusok számára. A szerző ismerteti a törések osztályozását, különös tekintettel a Neer-féle klasszifikációra. Mint minden ízületi törés esetében, az ellátás elsődleges szempontja a korai mobilizáció. A vizsgálat célja a Magyarországon leggyakrabban alkalmazott műtéti megoldások és a konzervatív kezelés hatékonyságának elemzése, két nagy forgalmú traumatológiai centrum adatainak elemzése után.
Anyag és módszer
A retrospektív vizsgálat során 537, a DE OEC Traumatológiai és Kézsebészeti Tanszékén kezelt sérült és 126 a Diósgyőri Kórház Traumatológia és Kézsebészeti Osztályán ellátott beteg dokumentációját elemezték. A vizsgált betegek egy része konzervatív kezelésben részesült, nagyobb számban azonban mindkét osztályon műtét történt. A műtétek jelentős részét minimálisan invazív sebészi technikával, fedetten, percutan dróttűzéssel, hagyományos vagy menetes Kirschner-dróttal, retrograd velőűrsínezéssel, retrograd vagy anterograd velőűrszegezéssel végezték. A darabos, nagy elmozdulással járó, gyakran ficammal társult töréseket általában feltárásos technikával, lemezes, csavaros ostesynthesissel rögzítették. Az utóbbi időben egyre elterjedtebben alkalmaznak ún. szögletstabil lemezeket, melyek a gyengébb, porotikus csontban is kielégítő stabilitást nyújtanak. Amennyiben a sebészi rekonstrukció nem lehetséges, vagy egyértelműen a fej elhalására lehet számítani, osteosynthesis nem jön szóba, primaer protézis beültetést végeznek.A posztoperatív funkcionális eredményeket Constant Score pontrendszer alapján értékelték.
Eredmények
Az utánvizsgálat során leggyakrabban az adaptációs rögzítéseknél találtak szövődményeket, drótkicsúszást illetve elvándorlást, a törés redislocatioját. Velőűrszegezéseknél a reteszcsavar migrációja és a túl hosszú szeg okozott panaszt. A Constant Score alapján a betegeket kiváló, jó, megfelelő és rossz kategóriákba sorolták.
Megbeszélés
Az operált betegek funkcionális eredményei jobbak a stabil osteosynthezisek után, amikor a mobilizáció korán megkezdhető.A legrosszabb eredmények a darabos, nagy dislocatioval járó törések utáni fejmegtartó műtétek után születtek.