Bevezetés. A műtéti töréskezelés gyermekkorban szigorú indikáció alapján történik és a műtét célja a felnőttek ellátásától eltérően nem stabil synthesis, hanem az anatómiai pontosságú repositio, melyet a legkisebb beavatkozással kell elérni és a lehető legkevesebb fém behelyezésével kell megtartani. Ez az elv különösen érvényes a növekedési porc közeli sérüléseknél.
Betegek és módszer. A DE OEC Traumatológiai Tanszéke és a Miskolci Gyermekegészségügyi Központ által 2003.január 01 - 2008. december 31. között műtéttel ellátott gyermekkori bokatörések késői eredményét vizsgáltuk. A két intézetben 282 bokatörött gyermek közül klinikai és röntgen kontroll vizsgálatunkra 61 beteg jelent meg. A Salter-Harris klasszifikáció szerint osztályzott sérültek közül az I. csoportból 0 a II. csoportból 8, a III. csoportból 4, a IV. csoportból 3, az „átmeneti” triplane törésekből 1 esetben észleltünk késői növekedési zavart, 8 esetben találtunk terhelésre jelentkező időnkénti fájdalmat. Irodalmi adatok szerint a Salter-Harris I-es, II-es lysiseket és a triplane típusú töréseket kedvező, a III. és IV. típusú töréseket rossz prognózisúnak tartják. Megfigyelésünk szerint jó eredményt mutattak az I-es és kis dislocatiojú II-es lysisek, valamint triplane törések, ugyanakkor változó prognózis figyelhető meg a nagy dislocatiojú SH II-es sérülések és a III-IV-es törések esetében.
Következtetés. Eredményeink arra utalnak, hogy a tibia distalis vég sérüléseinél növekedészavar a sérülés típusától függetlenül felléphet. Minél nagyobb a dislocatio, annál nagyobb a valószínűsége, hogy a vérellátás károsodott. A dislocatio mértéke jobban jelzi a prognózist, mint a sérülés anatómiai típusa. Fontos ezért a gyermek több mint egy évig tartó rendszeres ellenőrzése és a szülők figyelmeztetése a várható következményekre.