Az antifoszfolipid szindróma (APS) autoimmun kórkép, melyet a keringésben kimutatható antifoszfolipid antitestek (APA), artériás és/vagy vénás thromboemboliás események valamint szülészeti szövődmények egy meghatározott csoportja jellemez. Szekunder formája gyakran társul szisztémás lupus erythematosussal. (SLE)
Munkánk célja volt, hogy SLE-s betegeink körében tíz éves követési periódusban vizsgáljuk az újonnan jelentkező antifoszfolipid antitesteket, trombótikus klinikai tüneteket. Elemezni kívántuk a betegek túlélési mutatóit, és leggyakoribb halálokokat.
A vizsgálatba 272 SLE-s beteget vontunk be, akiket az antifoszfolipid antitestek jelenléte és a trombótikus klinikai tünetek alapján a vizsgálat indításakor három csoportba soroltunk: 107 betegben nem volt kimutatható antifoszfolipid antitest (APA neg.), 81 betegben az antifoszfolipid antitest pozitivitást trombótikus klinikai tünet nem kísérte (APA poz.), míg 84 betegben szekunder antifoszfolipid szindróma (APS) volt igazolható.
A tíz év során az APA negatív csoportba tartozó betegek közül 16 (15 %) betegben jelent meg új APA, két betegnél antifoszfolipid antitest megjelenését új trombótikus klinikai esemény követte. Az antifoszfolipid antitest pozitív csoportban a betegek 84 %-a részesült aszpirin profilaxisban, közülük egy betegnek mélyvénás trombózisa, két betegnek akut coronaria szindrómája alakult ki. Az antifoszfolipid szindrómás csoportban a megfelelő antikoaguláns és/vagy thrombocyta aggregáció gátló terápia ellenére 17 új trombótikus esemény ( 22,7 %) következett be, melyből 94 % artériás esemény volt. A halálozás az antifoszfolipid szindrómás betegek csoportjában volt a legmagasabb (32,2%). A legfőbb halálok maga az antifoszfolipid szindróma és szövődményei voltak.
Megfigyeléseink azt igazolják, hogy az antifoszfolipid antitestek és a klinikai szövődmények bármikor kialakulhatnak az SLE kórlefolyása során, ezért nagyon fontos ezen antitestek rendszeres követése, szűrése. Mivel az antifoszfolipid szindróma negatív hatással van a betegek túlélésére, nagy hangsúlyt kell fektetni a primer és szekunder profilaxisra, valamint új terápiás célpontokat keresni.