A véralvadás XIII-as faktora (FXIII) egy heterotetramer (FXIII-A2B2), mely két potenciálisan aktív A (FXIII-A) és két hordozó B (FXIII-B) alegységből áll. A FXIII-B túlsúlyban van, 50%-a szabadon kering. A FXIII-B-vel való komplex képződés sokszorosára hosszabbítja a FXIII-A életidejét a keringésben és gátolja az utóbbi spontán aktivációját. A FXIII-A2B2 a keringő plazmában fibrinogénhez kötődve található, feltételezhető, hogy a szabad FXIII-B is de ennek még nincs kísérletes bizonyítéka.
Elsőként Sepharose gélhez kötött FXIII-A és FXIII-B ellenes monoklonális antitestek segítségével immunprecipitációs módszert dolgoztunk ki a FXIII-A2B2 és a szabad FXIII-B izolálására. A módszer sikerességét Western blotting technikával, FXIII-A és FXIII-B ellenes poliklonális antitestek segítségével bizonyítottuk. E technikával, fibrinogén ellenes antitest segítségével azt is bizonyítani lehetett, hogy az immunprecipitált FXIII-A2B2-höz és a szabad FXIII-B-hez a fibrinogén egyaránt kötődik.
Ezután azt vizsgáltuk, hogy a fibrinogénből fibrinopeptid A-t és B-t lehasító trombinnal és a trombin által hasított FXIII-at aktiváló Ca2+-mal alvasztott plazmában keletkezett fibrinből, milyen mértékben szabadul fel a FXIII-B, s ez hogyan aránylik a fibrinogénből csak a fibrinopeptid A-t lehasító, FXIII-at nem aktiváló batroxobinnal képzett fibrinből felszabaduló FXIII-B mennyiségéhez. A trombin, a batroxobin és a FXIII hatását centrifugálással kinyert fibrin alvadék SDS PAGE-val történő analizálásával bizonyítottuk. A szérumba került FXIII-B mennyiségét szendvics ELISA technikával mértük. A trombinnal és Ca2+-mal történő alvasztás során gyakorlatilag a plazmában lévő FXIII-B teljes mennyisége a szérumba került, csakúgy mint a batroxobinnal történő alvasztás esetében. Előbbi esetben az aktiválódott FXIII gátlása mintegy 35%-kal csökkentette a szérumba kerülő FXIII-B mennyiségét.
Eredményeink bizonyították, hogy a plazmában mind a FXIII-A2B2 mind a szabad FXIII-B fibrinogénhez asszociált. Az alvadás során a FXIII-B fibrinről történő leváláshoz nem szükséges a két alegységnek a FXIII-A2B2 aktivációja során bekövetkező disszociációja.