A poli (ADP-ribóz) polimeráz (PARP) enzimek családjába eddigi ismereteink szerint 17 enzim sorolható. Ide tartozik az általunk is vizsgált PARP-1, az enzimcsalád egyik legismertebb és egyben talán legjelentősebb tagja is, melynek pontos szerepe elég sok vitát felvetett, de mára, számos funkciójára fény derült. A poli-ADP-riboziláció (PARiláció) révén fontos szerepet tölt be gyulladás során, a sejt túlélésében, DNS javításban, apoptózis-nekrózis szabályozásában, továbbá a kutatás szempontjából oly fontos makrofág polarizációban. A makrofág aktiváció klasszikus (M1) és alternatív (M2) útvonala közül a klasszikus aktiváció során M1 makrofágokban vizsgáltuk a folyamatot. Kísérleteink során RAW 264.7 egér makrofág sejtvonalat használtunk. Különböző időtartamú Gram-negatív baktériumok sejtfalában található lipopoliszaharid (LPS) kezeléseket alkalmaztunk a sejteken. A PARP-1 és tumor nekrózis faktor-α (TNF-α) expresszióját vizsgáltuk, PARilációt pedig a PAR polimerek detektálásával bizonyítottuk (qPCR és Western blot kísérletekkel). A kezelés során időfüggő módon csökkent a PARP-1 mennyisége mRNS és fehérje szinten is. Az LPS prekondíció után második LPS stimulációra a sejtek csökkent citokin választ adtak, ezekben a sejtekben a PARP-1 szintje is szignifikánsan alacsonyabb volt. Az LPS kezelés a sejtek életképességét nem befolyásolta, a PARP-1 szintjének csökkenése nem sejthalál asszociált.
További kísérleteinkben szeretnénk megvizsgálni a PARP-1 downregulációjának mechanizmusát, valamint igazolni a PARP-1 csökkenés és a gyengébb LPS-re adott válasz közötti közvetlen összefüggést.