A sejthalált két nagyobb kategóriára szokás osztani. Az apoptózis során a sejtekben egy energiaigényes, genetikailag meghatározott biokémiai folyamat megy végbe a már elöregedett, funkcióvesztett sejtek eliminálására. Ezzel szemben a nekrózis valamilyen külső, károsító stimulus (hipoxia, toxinok) hatására bekövetkező passzív, kontrollálatlan, gyulladást előidéző sejtpusztulás. Bár a sejthalálnak szerepe van többek között a szöveti megújulásban, a szervezet homeosztázisának fenntartásában, a fejlődésben és a sebgyógyulásban, ha nem kerülnek eliminálásra ezen potenciális veszélyt jelentő sejtek, patológiás folyamatokat indukálhatnak (gyulladás, autoimmun megbetegedések - SLE). Az elhalt sejtek eltávolításában a fagocitózis játszik főszerepet. A folyamatot a célsejt felszínén kifejeződő ’egyél meg’ szignálok (pl. foszfatidil-szerin) és a fagocita sejt receptorai (pl. TIM-4, Mertk) között létrejövő kölcsönhatás indítja el. Az apoptotikus sejtek felvétele jól ismert folyamat, ám ezzel szemben igen keveset tudunk a nekrotikus sejtek fagocitózisáról, ezért fontos ezen terület további kutatása. Kísérleteink során, hogy összehasonlítsuk a fagocitózis hatékonyságát együtt és külön-külön vizsgáltuk az apoptotikus és nekrotikus sejtek felvételét egér csontvelői makrofágok által. Kompetíciós kísérleteinkkel pedig azt szerettük volna megvizsgálni, hogy mutatnak-e a makrofágok preferenciát az apoptotikus vagy nekrotikus sejtek iránt ha azok együtt vannak jelen a fagocita környezetében. Az áramlási citometriás mérésekhez a sejteket kétféle fluoreszcens festékkel jelöltük; az apoptotikus sejteket CFDA-val, míg a nekrotikusakat Deep Red-del. A kísérleteink során azt találtuk, hogy az apoptotikus sejtek jobb célsejtnek bizonyultak, valamint hogy mind az apoptotikus, mind pedig a nekrotikus sejtek képesek egymás kompetítoraként viselkedni a fagocitózis során. Eredményeink alapján az apoptotikus sejtek jobb kompetítornak tűnnek, mint a nekrotikus sejtek.