A veseátültetést követő első évben a graftelégtelenség aránya 10%. A graftectomia indikációja és pontos időzítése bizonyos esetekben vita tárgya, elsősorban a tüneteket nem okozó, de már nem működő graftok esetén. Célunk volt a debreceni veseátültetési programban átfogó képet adni a graftectomiák arányáról, indikációs köréről és szövődményeiről.
Kutatásunk során retrospektív módszerrel vizsgáltuk a 2004.01.01 és 2015.12.31 között veseátültetésen átesett betegek adatait. Elemeztük a graftectomiák indikációit, időzítését, szövődményeit. Ezen szempontok szerint összehasonlítottuk a korai és késői graftectomiákat.
A vizsgált időszakban 480 veseátültetés történt. Összesen 54 betegnél (11%) történt graftectomia. 42 betegnél primer, 12 betegnél secunder transzplantációt követően került sor a beültetett vese eltávolítására. A graftectomiák leggyakoribb indikációi az alábbiak voltak: chronicus allograft nephropathia (26; 48%), artériás keringési zavar (7; 13%), ureter szövődmények (5; 9%) és v. renalis thrombosis (4; 7%). A graftectomiák átlagosan 35 hónappal a veseátültetés után történtek. 21 betegnél (39%) került sor sürgősséggel, míg 33-nál (61%) tervezetten, krónikus vesegraft károsodás miatti graftectomiára. A graftectomiák közül 13 (24%) korai (transzplantáció után 30 napon belüli), illetve 41 (76%) késői volt. Korai graftectomiára túlnyomórészt artériás keringési zavar (4; 31%) és vena renalis thrombosis (4; 31%) miatt került sor, míg a késői grafteltávolítások döntő többségét chronicus allograft nephropathia miatt végezték (26; 63%). Szövődmény összesen 12 esetben fordult elő, leggyakoribb a haematoma volt.
Összefoglalásként elmondható, hogy a debreceni veseátültetési programban a graftectomiák leggyakoribb oka a chronicus allograft nephropathia volt. Az esetek döntő többségében elektív graftectomia történt. A szakirodalomban közöltekhez hasonlóan a korai és késői graftectomiák indikációs körét és szövődményeit eltérőnek találtuk.