Bevezetés: Az acut myeloid leukaemia (AML) a vérképző rendszer malignus, klonális megbetegedése, melyre az abnormális myeloid előalakok elszaporodása jellemző a vérben és a csontvelőben. A beteg általános jellemzői, a terápiás válasz, a dózis-intenzitás, valamint a betegség sajátossága is összefüggésben van a prognózissal. A beteg általános jellemzői közül jelentős a neme, kora, rasszhoz való tartozása valamint a genetikai eltérések. A terápiás válasz meghatározása a minimális reziduális betegség (MRD) kimutatásán alapul. A betegség sajátossága a diagnóziskor kimutatott fehérvérsejt szám, a morfológiai klasszifikáció, valamint a biológiai jellemzők. A betegség kezelésében rövid, intenzív kemoterápiás blokkokat alkalmazunk, amelyek meghatározott időben követik egymást. A kutatásomban arra kerestem a választ, hogy az egyes kezelési blokkok halasztása befolyásolja-e szignifikánsan a betegség kimenetelét.
Anyagok és módszerek: A MRD meghatározásához áramlási cytometriát használtunk. A kezelési dózis-intenzitás halaszthatóságának megítéléséhez adatgyűjtési és tapasztalati úton jutottunk. A csontvelői mintából a specifikus citogenetikai rendellenességek klasszikus G-sáv technikával valamint fluoreszcens in situ hibridizációval (FISH) kerültek kimutatásra.
Eredmények: Az indukciós kezelésre adott rossz terápiás válasz, MRD-t eredményez, ez a nagy kockázatú betegek azonosítására szolgál. A leggyakoribb citogenetikai eltérések prognosztikai kimenetelük alapján 3 rizikócsoportba sorolhatóak. A kezelési blokkok rövid idejű halasztása nem befolyásolja kedvezőtlenül a prognózist.
Következtetés: A nagy kockázatú, magas rizikójú betegek korai azonosítása javíthatja a betegség kimenetelét. A kezelési blokkok halasztása nem rontja szignifikánsan a kimenetelt. Indokolt esetben a súlyos szövődmények kockázatát csökkentheti.