Az NMNAT-1 vizsgálata humán tumor sejtvonalakon

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Konferencia: 
2015/2016. tanév
Tagozat: 
Farmakológia, gyógyszerhatástan, klinikai gyógyszerészet
Előadó szerző adatai
Név (format for foreign students: Last Name, First Name): 
Ráduly Arnold Péter

Előadás adatai

Előadás címe: 
Az NMNAT-1 vizsgálata humán tumor sejtvonalakon
Összefoglaló: 

A nikotinamid mononukleotid adenililtranszferázok (NMNAT-k) minden élő sejtben jelen vannak. A NAD+ bioszintézis kulcsenzimeiként már régóta ismertek, nikotinamid mononukleotid (NMN) és ATP felhasználásával NAD-ot állítanak elő. Szerepet játszanak mind a de novo szintézisben, illetve a mentési útvonalakban. Emberben eddig három izoformája ismert, melyek elsősorban szöveti eloszlásban, illetve szubcelluláris lokalizációjukban különböznek. Az NMNAT-1 bizonyítottan szerepet játszik az axonális degeneráció lassításában, illetve hypoxia által kiváltott dendrit degeneráció elleni védelemben. A poli-ADP-ribóz polimeráz-1 (PARP-1) és az NMNAT-1 egyaránt a sejtmagban lokalizálódik. A PARP-1 azzal biztosítja az aktivitásához szükséges NAD-ot, hogy az általa szabályozott promóterekhez irányítja az NMNAT-1-et. Az NMNAT-1 tumor sejtekben betöltött szerepével kapcsolatban kevés információval rendelkezünk. Ismert, hogy az NMNAT-1 daganatsejtekben relatíve alacsony szinten expresszálódik. A fehérje csendesítése doxorubicinnel kezelt tüdőrák eredetű sejtvonalakban csökkent életképességet és lassabb DNS hibajavítást eredményezett.
Elsődleges célkitűzéseink között szerepelt az NMNAT-1 expressziójának vizsgálata különböző szöveti eredetű tumor sejtekben. Mivel az enzimnek specifikus farmakológiai inhibitora nem ismert, ezért szerepének felderítésére csak a fehérje csendesítésével nyílik lehetőség. Célunk egy olyan sejtvonal kiválasztása volt, melyben képesek vagyunk megfelelő hatékonysággal csendesíteni az NMNAT-1-et.
Az NMNAT-1 expresszióját 11 humán tumor sejtvonalban Q-PCR segítségével vizsgáltuk. Az irodalmi adatokhoz hasonlóan, doxorubicin kezelés hatására a vizsgált sejtvonalakban az NMNAT-1 expressziójának emelkedését tapasztaltuk mRNS és fehérje szinten is. Ebből kiindulva megkezdtük további - különböző sejtmagi támadáspontú – tumor ellenes szerek hatásos dózisának optimalizálását. SAOS-2 oszteoszarkóma sejtvonalon sikeresen csendesítettük az NMNAT-1-et siRNS technológia segítségével. A csendesítés eredményességét Q-PCR, western blott illetve immuncitokémia segítségével is megerősítettük.

1. témavezető adatai
Név: 
Dr. Hegedűs Csaba
Intézet / Tanszék/ Klinika: 
Orvosi Vegytani Intézet

Támogatók: Támogatók: Az NTP-TDK-14-0007 számú, A Debreceni Egyetem ÁOK TDK tevékenység népszerűsítése helyi konferencia keretében, az NTP-TDK-14-0006 számú, A Debreceni Egyetem Népegészségügyi Karán folyó Tudományos Diákköri kutatások támogatása, NTP-HHTDK-15-0011-es A Debreceni Egyetem ÁOK TDK tevékenység népszerűsítése 2016. évi helyi konferencia keretében, valamint a NTP-HHTDK-15-0057-es számú, A Debreceni Egyetem Népegészségügyi Karán folyó Tudományos Diákköri kutatások támogatása című pályázatokhoz kapcsolódóan az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és a Nemzeti Tehetség Program