Háttér: A szisztémás autoimmun betegségek patogenezisében az autotolerancia elvesztése, a patológiás autoantitestek termelése fontos szerepet játszik. Az immunválasz zavarát egyre több ponton tudjuk befolyásolni. Az egyik ilyen fontos támadáspont a B-sejtek aktivációjának, proliferációjának, autoantitest termelésének gátlása. Ebbe a csoportba tartozik a rituximab és az epratuzumab is.
A rituximab a B-limfociták felszínén található CD20 antigénhez kötődő, géntechnológiával előállított, egér/humán kiméra monoklonális antitest. Az epratuzumab anti-CD22 antitest a natív B-sejtekben hat és gátolja a Toll-like receptorok aktiválását.

Célkitűzés: Munkánk során B-sejt gátló terápiában részesülő, szisztémás autoimmun betegségben szenvedő betegeink klinikai adatainak változását vizsgáltuk a kezelés ideje alatt.

Betegek és módszer: A DE KK Belgyógyászati Intézetének Reumatológiai Tanszékén gondozott, rituximabbal és epratumuzabbal kezelt autoimmun betegek adatai kerültek feldolgozásra. A vizsgálati populációt 9 beteg (6 nő, 3 férfi) képezte, akik átlagéletkora 41,7 év (19-74), az átlagos betegségtartama 6,8 év volt (2-15). A betegek közül öten szisztémás lupus erythematosusban, négyen ANCA (anti-neutrofil citoplasmatikus antitest)-asszociált vasculitisben szenvedtek. 8 beteg részesült rituximab, 1 beteg epratuzumab kezelésben. A kezelés kezdetekor, majd a 6., 12. és 18. hónapban vizsgáltuk a betegség aktivitására, szervi manifesztációira vonatkozó klinikai és laboratóriumi paramétereket.

Eredmény: Az elemzett adatok alapján a B-sejt gátló terápiában részesülő betegeink körében eredményes volt a terápia, a betegeknél csökkent a betegség aktivitása, betegségük stabilizálódott.

Következtetések: A szisztémás autoimmun betegségekben folyamatosan javul a túlélés, azonban a betegek egy része nem reagál megfelelően a hagyományos immunszuppresszív kezelésekre. Ezekben a betegekben új alternatívát jelent a biológiai terápia alkalmazása, melynek eredményességéről egyre több adat áll rendelkezésünkre.