Az egészségügyi szakdolgozók viszonya - attitűd, ismeret, felhasználás - az integratív medicina egyes elemeihez

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Konferencia: 
2015/2016. tanév
Tagozat: 
Egészségtudományok
Előadó szerző adatai
Név (format for foreign students: Last Name, First Name): 
Stekler Dóra

Előadás adatai

Előadás címe: 
Az egészségügyi szakdolgozók viszonya - attitűd, ismeret, felhasználás - az integratív medicina egyes elemeihez
Összefoglaló: 

.Nagy az egyetértés ma a nemzetközi egészségügyi körökben, s azt a WHO is támogatja, hogy a tudományosan megalapozott medicina mellett, melyet neveznek még konvencionális, hivatalos, nyugati, ortodox orvoslásnak is, létjogosultsága van a nem-konvencionális, tradicionális, alternatív, paramedicinális gyógyászatnak is. A WHO adatai szerint a világ népességének mintegy 80 %-a számára (WHO, 2002) a mai napig ez jelenti az elsődleges egészségügyi ellátást. A két eljárás nem zárja ki egymást.Napjainkban, a XXI. században elkerülhetetlen a paradigmaváltás, amely a hivatalos orvoslás és a komplementer medicina egyesítésével, szintézisével érhető el, elméleti, és gyakorlati szinten egyaránt.
Felmérésemben az egészségügyi szakdolgozóknak az integratív medicina egyes elemeihez való attitűdjét, ismeretét, ill. felhasználását mértem.A felmérést 2015.11.26-án végeztem Nyíregyházán, a Megyei Egészségügyi Szakdolgozók Tudományos Konferenciáján.Sajnos ebben a témában, hazánkban igen csekély számú kutatást végeztek, ezért az összehasonlító vizsgálat nagy hiányokba ütközik. Feltevésem -mivel a WHO állásfoglalásában már 2002-ben is sürgette a nem-konvencionális orvoslás integrációját az egészségügyi rendszerbe-, a szakdolgozók minden tekintetben magasabb szintet érnek el, mint a laikusok. Sajnos a WHO állásfoglalás ellenére ez még nem valósult meg.A felsőfokú végzettségű egészségügyi szakdolgozók jártasabbak a természetgyógyászati eljárásokban.Az egészségügyi dolgozók viszont elismerik alternatívaként a komplementer medicinát.Akik már kipróbáltak valamilyen természetgyógyászati eljárást azoknak az embereknek a jelentős része pozitívan vélekedik róla és az eljárást akár másoknak is ajánlják.
Egyre többen fordulnak a konvencionális orvoslás és a kémiailag előállított gyógyszerek felől az alternatív és természetes eljárások irányába, jó kiegészítő alternatívának tartják az iskolai orvoslás eljárásaiban.

1. témavezető adatai
Név: 
Dr. Lipóczki Imre
Intézet / Tanszék/ Klinika: 
EK Egészségtudományi Intézet, Elméleti és Integratív Egészségtudományi Tanszék

Támogatók: Támogatók: Az NTP-TDK-14-0007 számú, A Debreceni Egyetem ÁOK TDK tevékenység népszerűsítése helyi konferencia keretében, az NTP-TDK-14-0006 számú, A Debreceni Egyetem Népegészségügyi Karán folyó Tudományos Diákköri kutatások támogatása, NTP-HHTDK-15-0011-es A Debreceni Egyetem ÁOK TDK tevékenység népszerűsítése 2016. évi helyi konferencia keretében, valamint a NTP-HHTDK-15-0057-es számú, A Debreceni Egyetem Népegészségügyi Karán folyó Tudományos Diákköri kutatások támogatása című pályázatokhoz kapcsolódóan az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és a Nemzeti Tehetség Program