Naponta több száz milliárd fiziológiás módon elpusztult sejt komplikációmentes eltávolítását elsősorban a mononukleáris fagocita rendszer végzi. A legtöbb humán szövet sejtjeinek legalább 10-15 %-a professzionális fagocita, melyek egyben a veleszületett immunrendszer alapvető elemei is. A bekebelező sejtek többfajta, kooperatív mechanizmus segítségével ismerik fel az elhaló sejteket, ugyanakkor meg kell különböztessék őket az élő sejtektől is. A hídképző molekulák és receptorok – melyek felismerik az elhaló sejteket – nagyfokú redundanciát mutatnak és számos jelátviteli útvonallal kapcsolatban állnak. Korábbi „TaqMan Low-density array” mérés számos (ADORA2A, FPRL1, ICAM3, THBS1) gén szerepét valószínűsítette a fagocitózis folyamatának fontos elemeként, mivel ezen gének kifejeződése a fagocitózis folyamata alatt jelentősen fokozódott. RNS interferencia (RNAi) jelenségén alapuló lecsendesítést követően – melyet transzláció szintjén Western-blottal és felszíni immunfestéssel ellenőriztük – kizárólag az ICAM3 gén kifejeződésének gyengülése okozott szignifikáns fagocitózis csökkenést. Célunk volt az ICAM3 fehérje szerepének és lehetséges interakciós partnereinek vizsgálata mindkét sejt oldaláról. Vizsgálatainkhoz humán vérből izolált monocitákat öt nap alatt makrofágokká differenciáltattuk és humán vérből szeparált apoptotikus neutrofil granulocitákkal mértük fagocitózis képességüket. A fagocitózis mérését a sejtek fluoreszcens festésével és a fagocitált sejthányad áramlási citometriával történő meghatározása alapján végeztük, mely előtt közvetlenül blokkoló antitestekkel előkezeltük az elhalt és a bekebelező sejteket. A fagocitózis képesség szignifikáns csökkenését az ICAM3 (CD50) gén blokkolását követően mindkét irányból észleltük. Ugyanakkor a makrofágok ICAM3 egyik ismert receptorának a DC-SIGN-nak blokkolása nem befolyásolta azok fagocitózis képességét. A fagocitózis folyamán az ICAM3 transzmembrán glikoprotein szerepe ismert volt az elhaló sejt oldaláról, de bizonyítható jelentősége a makrofágokon kifejeződő adhéziós fehérjéknek is. Továbbra sem ismert azonban az ICAM3 interakciós partnere ebben a folyamatban, amelynek további vizsgálatait tervezzük.